Bölény nyomok Óbudán 2017

2017. szeptember 30-án délután a bölények hat fős különítménye ellátogatott a felújított óbudai Mészkő parkba. Ugyanis felkérést kaptunk, hogy táncoltassuk meg az Óbudai Piknik – X. Civil és
Nemzetiségi Nap vendégeit.

A feladatot mintha csak a bölényeknek találták volna ki! Ugyanis a nap fő programja a főzőverseny volt. A szépen kialakított, hangulatos parkban remek illatok szálltak, gulyásleves, frissen sült kürtőskalács – nagy volt a kísértés, hogy a bölénycsorda a bográcsok felé vegye az irányt, ne pedig a színpad felé.

Mikor azonban megszólaltak a jól ismert country dallamok, már vonultunk is fel a színpadra, hogy előadjuk kedvenc táncainkat. Jó volt látni, ahogy a közönség mosolyog ránk és vidáman tapsol,
főleg, amikor műsorunk végén megleptük őket a nyár slágerével: a Sofiával!

A műsor közepén mind a hatan lemásztunk a színpadról, és felkértük a vállalkozó szellemű nézőket egy könnyű tánctanulásra. Ügyeletes tánctanárunk Lacabölény volt, aki a Pattycake Polka nevű vidám körtánccal ismertette meg a népeket.

Nagyon sokat nevettünk, még többet dobbantottunk – olyannyira, hogy a színpad egy része beszakadt alattunk! Nyugalom: személyi sérülés nem történt, épen és egészségesen zártuk óbudai bevetésünket!

–Nóri

Kapcsolódó galéria