wildbuffalo.eu

Klubnapokon tanult táncok

Tuesday, July 18, 2017

Klubnapokon tanult táncok
Learned dances on club evenings

tovább

Adó 1%-a

Sunday, April 30, 2017

Támogasd egyesületünket adód 1%-ával! — Vadnyugati Táncosok Egyesülete — 18200339-1-43
Support our association with 1% of your personal income tax — Wild West Dancers Association — 18200339-1-43

tovább

WB-CD listák

Tuesday, December 13, 2016

Eddigi Wild Buffalo CD-ink listáit találod meg itt!

tovább

Fellépéseink

Saturday, December 3, 2016

Itt megtalálhatjátok eddigi fellépéseinkről készült beszámolók, galériák és videók listáját. Röviden: mindazt, amire büszke a Wild Buffalo csapata!

tovább

Country és Western Fesztivál a Copacabanán

Thursday, October 9th, 2008

Facebooktwittergoogle_pluspinterestlinkedin

Wild magazin 156. száma

A Wild Motoros Magazin 2008. novemberi (156.) számában az – 54. oldalon –  egy teljes oldalt szenteltek a Western Fesztivál eseményeinek! Ha rákattintasz a képre, nagyobb méretben el is olvashatod!

 

A plakátokon és szórólapokon nagy előadók nevei sorakoztak: Kaszab Tibor, Bojtorján, Don Attila Band — és ezek között szerepelt a mi kis klubunk neve is — Wild Buffalo Linedance Club.

Akárhányszor megláttam ezt a plakátot, büszkeség töltött el, hogy ilyen rövid idő alatt sikerült ilyen nagy nevek közé bevésetni a nevünket, még ha csak egy alkalom erejére is. Aznap reggel olyan hidegre ébredt a kétmilliós Budapest, hogy többen elgondolkoztak azon, hogy elő kell venniük a télikabátot, ha ki akarnak mozdulni. Pedig csak szeptember közepén jártunk, mégis, olyan cidri volt egész nap, mint általában novemberben szokott. Erre a csípős szombati napra esett a már hetek óta a Pont Fm Rádióban is hirdetett Country és Western Fesztivál, amit a budapesti Copacabana Party névre hallgató szórakozóhelyen tartottak meg. A helyszínen egy kisebb box-ban megtekinthetőek voltak a Wild West Store egyes termékei: western-csizmák, pólók, ingek, cowboy-kalapok, kiegészítők, övek, díszek — még egy piros kezeslábas is.

A buli kezdőidőpontját délután négy órára hirdették meg, nekünk valamennyivel előbb kellett odaérni, hogy Kaszab Tibor koncertjét követően felléphessünk. Erre az alkalomra már augusztus végétől készültünk, már az első klubnapunkon is téma volt, hogy ki lép fel, milyen számokkal és milyen sorrendben jelenítjük meg a legjobbakat. A nagy hidegre való tekintettel mindenki fekete ingben jött, mellé a kötelező kalap és csizma, de ameddig csak lehetett, mindenkin maradt a nagykabát, sál és plusz pulóver. Amikor odaértünk, Kaszab Tibor már játszott – az ismerős dallamokra többen táncolni kezdtünk. Akik a táncparkett szélén maradtak, azok más bemelegítőt választottak: volt, aki rövidet rendelt a hosszú pultnál és volt, aki beérte először egy forró kávéval vagy teával.

Kaszab Tiborban nem lehet csalódni: minden előadása egyedülálló és velejéig átitatott country-érzéssel. Többen csak úgy hívják: a “magyar Johnny Cash”, mert mély, rekedtes hangja a western-filmek hangulatát idézi. A dalai között szinte szünetet sem hagy és az előadásából nem is hiányzik semmi. Pedig egy gitárral és szájharmonikával ül a színpad közepén, mégsincs senkinek hiányérzete, ha őt hallgatja. Az előadása alatt egyre több cowboy- és western-kalapos (vigyázat, formájukban eltérnek!) hölgy és úr jelenik meg. Néhányukat már ismerem látásból, be tudom azonosítani, hogy más linedance klub képviseletében jelentek meg. Ilyenkor értem meg, hogy Pindi miért hangoztatta heteken át: “a legjobbat kell adnunk, meg kell mutatnunk, hogy mit tudunk, mert ezzel a fellépéssel mutatkozunk be a linedance-es csapatoknak”. Érkeztek Győrből, Magyarhertelendről, Kerepesről és Balatonfüredről, de a budapesti másik két csapatból is felismerhettünk néhány “nagyöreget”.

Ahogy telt az idő, annál inkább látszott a fellépők arcán az izgatottság. Mellette néhányan aggódtak is – okkal -, hogy megússzák-e ezt az előadást tüdőgyulladás nélkül, mert egyre hidegebb lett, ahogy elkezdett fújni a hűvös szél. Akik táncoltak a zenére, láthatóan nem foglalkoztak ezzel, mert kimelegedtek a sok mozgástól. A szórakozóhely dolgozói világoskék takarókat osztogattak, hogy a megjelentek ezekkel is melegíthessék magukat. Ezalatt nem csak a country stílust magán hordozók tábora nőtt, hanem megjelentek motorosok is, bőrdzsekiben vagy mellényben, hátukon a “Devils MC” felirattal. Jókedvükkel és nyitottságukkal hamar megszerettették magukat, így velük együtt igen változatos öltözetű népség kerekedett.

Elég sokan összegyűltek a színpadnál, ezért úgy döntöttünk, hogy nem a színpad előtt közvetlenül fogunk táncolni, hanem a félig fedett rész mellett, ahol fapadló van és nagyobb szabad hely. 14-en léptünk fel, és kellett a hely a táncnak, hogy jól mutasson az előadás. Amikor Kaszab Tibi elköszönt a közönségétől, mi ledobtuk kabátjainkat és két sorban felálltunk a “színpad” szélén. Kidolgozott koreográfia volt a bevonulásra, ezért kellett lehúzódni. Nagyon jól jött ki, mert dobogással vonultunk fel, ami a fapadlón csak úgy döngött, és hangulatosan kiegészítette a zenét. A bevonuló zenénkkel kezdetét vette az előadásunk, ahol 12 tánc volt betervezve, ami azt jelentette, hogy innentől egy egész órán át adtuk elő táncainkat.

A két sorban először elől (majd a második számnál hátul), balról kezdve állt Marika, Pisti, Márti, NagyAndi, Dopi, Jojo és Zsuzsu. A mögöttük, majd eléjük kerülő sorban balról állt Veronika, Gogo, Pindi, Dia, Timcsi, Szilv és Cuca. Két részletű volt a fellépés: az első hét számot mindenki eltáncolta, ezután a hátsó sorból kiálltak többen és akik maradtunk, egy sorba rendeződtünk. A legvégén pedig az utolsó számra mindenki újra beállt, amivel egyfajta keretet adtunk az egésznek. Az első részletet kezdtük egy Róka Mókával (szembetánc), azt követte a Trail Of Tears, az Irish Stew, Redneck woman, a Diesel Driving Daddy (Trucking Song), a Good Times, a Blue Rodeo és a Celtic Connection. A második részletben volt az Ain’t Goin’ Down, a Porushka Paranya és a Doctor, Doctor. A legutolsó pedig a You’re So Naughty (könnyebben: Tequila) című szám volt, ahol már mindenki táncolt. Ez a fellépés mindannyiunkból nagyon sokat kivett, mert a legjobbat akartuk mutatni és ezért minden lépésre odafigyeltünk.

Pindi vállalta, hogy a fellépést követően még tanít is egyet, ahová invitálta a nézőközönséget is. Rendkívül nagy rutinnal magyarázta el a Country Walking nevű táncot, amit legtöbbször a Rednex-féle Old Pop In An Oak-ra szoktunk ropni. A tanításra beálltak többen a “kalaposok” közül, hogy segítsenek, annál is többen beálltak lelkes kezdők és néhány motoros is kipróbálhatta magát ebben az új szerepben. Zsuszu és Cuca külön segített Indián fiának, hogy hosszú lábait merre kell pakolnia, ha Pindi kiáltja: “jazzbox-szal jobbra fordul!”. Miután végigrágták a lépéseket és többnyire megjegyezték, hogy mikor merre kell lépni, betették a zenét. Én kívülről figyeltem a tanítást, és meg kell mondjam, Pindi kiváló tanító: még azok is jól eltáncolták, akik először próbáltak ilyen típusú táncot. Persze a próbát nagy nevetés és gratulációk sora követte – fellelkesült a közönség, mert most már ők is mozogtak a hideg ellenére.

Kis szünet után következett a Bojtorján együttes koncertje, aminek a zenéjére a színpad előtt több klub tagja együtt táncolt. Sokan sajnos hazamentek, mert nem bírták tovább a fagyossá vált estét. Mi maradtunk, mert mindenképpen meg akartuk várni a Don Attila Band koncertjét. A Bojtorján együttes mintegy másfél órán át zenélt, dalaikat többen együtt énekelték a közönségből az énekessel. Néhányan kint maradtunk a nyílt részen és hogy ne fázzunk annyira, együtt táncoltunk és beszélgettünk közben. A társaság valószínűleg már túl volt a holtponton, amikor a Bojtorjánnal együtt énekeltük a “Micimackó-dalt”.

Későre járt már, amikor a Bojtorján eljátszotta az utolsó dalát, aztán a DAB tagjai készülődtek a zenére. Akik kivárták a koncertet a hideg ellenére, felejthetetlen élményben lehetett részük. Attiláék ugyanis látva, hogy mennyi lelkes-kalapos maradt, szinte kivétel nélkül csak olyan zenéket játszott, amire a linedance-esek táncolni tudtak. Habár az ország más-más pontjáról érkeztünk, együtt táncoltunk a DAB előtti részen. A második szám után már annyira belejöttünk, hogy a nagy hideg ellenére többen “nekivetkőztünk” a táncnak, lekerültek a kabátok és így talpig díszben táncolhattunk a jobbnál jobb zenékre. Alig fértünk el, ezért egy-egy számra ki kellett állni, hogy hagyjunk mást is táncolni. A közönség soraiból közénk állt egy igen lelkes “civil”, aki mellesleg nem keveset ihatott, mert egyenesen megállni már nem tudott. De ez sem őt, sem mást nem zavart, egyéni táncával végig felhívta magára a figyelmet: mind a táncosok, mind a zenészek mosolyogva figyelték örömtáncát.

Annyira jó volt együtt táncolni, hogy a koncert végén két ráadás-számot játszott el nekünk a DAB. Érezték a bennünk dübörgő ritmust, ezért ráhúztak, így akik talpon maradtak, fájós lábakkal (és talán kilyukasztott csizmával) mondhattak búcsút az estének. Aztán következett a fájdalmas búcsú: nagyon nehezen szedelőzködtünk, hogy induljunk haza. Rossz érzés volt úgy indulni el, hogy tudtuk: hiába szeretnénk ilyen bulin részt venni minden hétvégén, ez csak most és csak egyszer adatott meg. De örültünk annak, hogy ilyen sokan eljöttek, együtt örültek és roptak velünk!

–Gogo

Kapcsolódó galéria

Fellépés videóiból:
     Redneck Woman     Good Times         Blue Rodeo         Celtic Connection

Facebooktwittergoogle_pluspinterestlinkedin

Beszámolók, Motorok, Sajtó.

Hagyj üzenetet

Be kell jelentkezned a kommenteléshez.