Megfigyeltem, a leggyorsabban akkor telik meg a fellépők listája, amikor olyan helyre hívnak minket, ahol segítségre szorulókat kell egy kicsit felvidítanunk produkciónkkal. És bizony azt is megfigyeltem, hogy ezeken a helyeken a legritkább esetben van szükség extra vidításra. Ezeken a találkozókon ugyanis csupa önzetlen szeretettel és jókedvvel kitömött ember fogad minket, és nekünk nincs más dolgunk, mint hogy feloldódjunk ebben az összhangban.

Így, amikor befutott a kérés, hogy ünnepeljük a Fóti Gyermekvárosban a gyermeknapot, senki sem ellenkezett: a bölénycsorda testületileg kivonult. A helyszínen a Segítő Angyalok vártak minket, akik marcona külseje pusztán az álcázást szolgálta, a valóságban kenyérre kenhető, érző szívű fickó volt valamennyi.

A díszteremben ekkorra már több tucatnyi apróság verte a ritmust, és várta, hogy a cowboy-ok és cowgirlök színpadra pattanjanak. A hatás persze nem maradt el: csillogó szempárok és eltátott szájak kísérték minden mozdulatunkat. A show végén pedig szinte kérni sem kellett, maguktól ugráltak közénk a lelkes tanoncok. Az örömzene és örömtánc pedig egy órára minden bánatot feledtetett: volt, aki a kezével ütötte a ritmust, mások az ugrálásokat próbálgatták, és volt, aki csak örült, hogy láthatta ezt a kavalkádot.

Megfigyeltem különben azt is, hogy ezekről a helyekről nagyon nehezen tudunk haza indulni – és nem csak a vendéglátók marasztalása miatt, hanem mert mi magunk sem sürgetjük annyira a távozást. És megfigyeltem azt is, hogy ezek a napok különlegesen becses helyet foglalnak el a csapat marconának tűnő, ám kenyérre kenhető bölényszívében.

–Linda

—Kapcsolódó galéria

A rendezvény plakátja: