III.Orsz. Linedance és Country Fesztivál

Idén harmadszor rendezték meg – köszönet a szervezők munkájáért  ezúton is – így harmadszor volt ott a helyünk a tánccsoportok között.

Volt izgalom már a felkészülés során is ami a  tánckeresést, tánctanulást illeti. Köszönet mindenki hozzáállásáért, hogy végül ez a jó kis program kikerekedett. Sok-sok ötletet próbáltunk végig és nem volt sértődés ha valakié megváltozott, légyen az egy mozdulat vagy egy zene, vagy netán egy komplett tánc. Külön köszönet Verának és Gabónak a táncok betanításáért.  Bettynek a finomításokért, Concordnak a sok vagizós ötletért . Meggyőződésem, a legjobb variációnkat adtuk most elő.

A zenék a  felvezetéstől a levonulásig passzoltak mind  hangulatban, mind stílusban.

Reméljük többen kedvet kapnak majd a megtanulásukra is, hisz ez a cél.

Táncok: Magazine,  20Margaritas,  Splish Splash ( na jó, ez egy kis elkalandozás a countrytól, de rögtön szívünkbe zártuk, így elő kellett adni)  és végül az utoljára felfedezett The same way. Tartalma hagy némi kívánnivalót:-), de hogy hangulatban ott van, az a visszajelzésekből is egyértelmű.

Tizenkét ember próbáinak összehangolása nem kis feladat, a klubnapjainkból jelentős időt szántunk a próbára. Szegény kezdő táncosaink!! Köszönjük türelmeteket, jövőre Ti is itt lesztek közöttünk, úgyhogy járjatok szorgalmasan péntekenként!!

Igen, igen, ki gondolta volna hogy aki nemrég kezdett nálunk- Mazsi meg vagy szólítva!!  – már az első sorban ropja, és nem is akárhogyan!!

Én magam sem gondoltam volna tavaly a kakasülőről hogy az alig egy hete megismert tánccsapat így befogad és bizalmat szavaz nekem a fellépésre, nagyon boldog vagyok emiatt!

Nyilván voltak apróbb hibáink- ezt mindenki tudja saját maga – de büszkék lehetünk a komplett műsorért, összehangoltságunkért hisz soraink közt van öreg-fiatal, vékony- és “közel sem az” , alacsony -magas….és ez maradjon is így!

…..és nem utolsósorban örüljünk annak, hogy jó hangulattal telt a szombat, hogy a fellépésre  igazi csapattá váltunk….és még válunk:-)))))

Ha majd legközelebb adjuk elő ugyanezt a műsort még rutinosabban állunk a közönség elé, hisz tervünk az idei évben van bőven, és nemcsak idehaza!

További buzdításként hadd idézzem Erát:

” Úgy vittem a zászlót, mintha az Olimpián a magyar csapatot vezettem volna!”

Ezzel a gondolattal: YEEEHAAA tovább!

Ld képgaléria, videók!!

Zsu

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..