Twin City a Big Bike-ban

Rendhagyó módon következzen a történet elején az este tanulsága: egy szép napon megismerkedünk valakivel, akiről azt hisszük, a barátunk. Akivel felszabadultnak érezzük magunkat, megnevettet minket és úgy általában minden olyan könnyen megy, ha együtt vagyunk. Aztán előbb-utóbb rájövünk, hogy hátsó szándéka is van: kínos helyzetbe akar hozni és olyan dolgokra rávenni, amik miatt a hátunk mögött teli szájjal nevethet rajtunk. Ezért úgy döntünk, hogy ezután minél messzebbről elkerüljük ezt a kétszínű alakot, de valahogy újra és újra az utunkba akad, mi pedig új és új esélyt adunk neki.

Ismerjük mindannyian ezt az álbarátot, legfeljebb más néven. Hol gintonic-ként, hol vodkanarancsként mutatkozik be, máskor pálinkaként, vagy jägermeisterként kerül az utunkba. Egy biztos, bármelyik arcát is mutatja, nem szabad bíznunk benne.

Nos, ártatlanul kezdődött a bölények estéje a Big Bike Pubban, a szelídnek épp nem mondható motorosok sakáltanyáján. Új barátaink, a Twin City Country Rock Band invitálására merészkedtünk a bűnbarlangba, hogy mi magunk is zord külsőt öltve elmerüljünk az élet velejében. Mondhatnám, hogy álruháinkban könnyen asszimilálódtunk, de ez nem fedné a valót. Ugyanis amint a tánctérre penderültünk, hogy egy kis csípőrázással elvonjuk a figyelmet a zenekari átállásról, rögtön a vizslató tekintetek kereszttüzébe kerültünk. Kénytelenek voltunk tehát bizonyítani keménységünket, úgy a parketten, mint az italos pultnál.

 

Legyen elég annyi, hogy a bizonyítás jól sikerült. Dobbantak a csizmák a koncert előtt, alatt és után, azt pedig, hogy a zajos siker valós volt-e, vagy csak hallucináltuk, ma már nehéz lenne eldönteni. Az éjszakának mindenesetre van néhány fehér foltja, és van pár olyan, amiről szeretnénk, ha inkább fehér lenne.
Ezzel együtt, ha úgy vesszük, akár büszkék is lehetünk magunkra, hiszen végül az elázott banda egyik tagja sem ment lenyírt hajjal, óriástetoválással, vagy valaki más bőrgatyájában haza. Sőt, általában véve elmondható, hogy mindenki nagyjából hazatalált, vagy legalább olyan helyen aludt, ami után másnap sem kellett szégyenkeznie.

Egy szó, mint száz, a bölénycsorda ezúttal is felvette a ritmust és lazaságában is felülmúlta önmagát. A következő alkalomig számoljuk a napokat, ám egyben már előre megállapodunk: fiatalkorúak többé nem jöhetnek velünk.

–Melinda

Kapcsolódó galéria

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..